Kategóriák
cikk

Szegedi 10.000 nyugdíjas 10.000 lépése

Szegedi 10.000 nyugdíjas 10.000 lépése

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia a 2009 –es kormány határozat kiváló kezdeményezése alapján
létrejött Szeged Város Idősügyi Tanácsa és az Idősek Közösségi Központja, a Senior Center (élén a
szívét, lelkét a közösségnek adó Idősügyi referensünkkel) sok-sok programmal, ajándék csomagokkal
önkormányzati pályázati támogatásokkal teszi szebbé , vidámmá idős korunkat.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Senior Centerben az Idősek Közösségi Központjában tarthatja több,
mint 60 Klub a rendszeres összejöveteleit és, hogy együtt lehetünk a Senior Center által szervezett
programokon, a Tavaszi forgatagon és Halászlé fesztiválon a Partfürdőn, az Idősek Világnapján együtt
ünnepeljük a kitüntetettjeinket, Klubjainkkal részt veszünk a Városházi esték kitűnő előadásain is, de
az Idősügyi bálak , Zenés esték is színesítik életünket.

A Klubjaink az idősödő, az idős nyugdíjasok, szuverén, szabad embereinek önkéntes társulásai !

Szegeden több, mint 10.000-en vagyunk ebben a nagy , baráti, szeretettel teljes közösségben!

A Klubok szerveződtek az egykori aktív „postások”, atléták, katona Bajtársak, Iskola és egyéb
igazgatók, tanárok, egészségügyi dolgozók,de vannak városrészi alapon szerveződő Klubok
(Felsővárosi , Szőregi, Bécsi körúti .) van a diabeteszeseknek, a mozgáskorlátozottaknak közössége.

Törvényben foglalt lehetőségünk, hogy közösségeinket szervezetten, hivatalosan a Bíróság a Civil
szervezeteknél (Egyesületek) tartsa nyilván.

A Szegedi Önkormányzat támogatásaiból Klubjainkkal kirándulásokat, sportrendezvényeket és minket
érdeklő kulturális programokat valósítunk meg.

Az Idősügyi Stratégia iránymutatása alapján szervezi meg rendszeresen az IDŐSEK AKADÉMIÁJÁT a
Szegedi Senior Center Vezetősége.

Kiváló előadókat hallgatunk meg a bennünket érdeklő, érintő témákban a zsúfolásig megtöltött a
Centerünkben. Igy kiemelt figyelmet fordít az előadást szervező az Idősügyi Stratégia Cselekvési terve
mentén, az idősek „biztonságára , a megfelelő életminőségünk, egészségünk megőrzésére, a
betegségek kockázatának alacsonyan tartására irányuló előadások megtartására ,az életöröm
szerzés módjának eszközeinek bemutatására.

A mi nyugdíjas életünk nagyon fontos részével a nyugdíjunk mértékével, a kormányok általi
emelésének-nem emelésének miértjeivel, és persze sokunkat érintő, a szociális és emberi életekre
figyelő egykori kormány özvegyi nyugdíjának megbecsülésére, de majdani emelésére is inspirálva
hallgatjuk meg a nyugdíj szakértők előadásait. De sajnos a gyerekeink nyugdíj megtakarításainak
magántulajdonból állami tulajdonba vételét sérelmező kérdéseink is nagyon-nagyon sokszor
felmerülnek. Miért-miért csinálták?? Nagy hátrány érte gyerekeinket , mint a jövő nyugdíjasait.

A számítógép ismeretek tanfolyamát is kedvünkre, az „élethosszig tartó tanulás és a társadalomban
való részvételi aktivitásunk fokozása céljából
szervezik.
Arra törekszik Szeged város Önkormányzata , Idősügyi Tanácsa, a Senior Center vezetősége,hogy az
egykori kormány kezdeményezés alapján a Szegeden kiválóan alkalmazott Idősügyi Stratégia
továbbra is, örömünkre, jól valósuljon meg, céljaink elérését pályázati források útján és egyéb eddigi
módon támogassa.

Célunk,hogy az Idősügyi Nemzeti Stratégiát, a 2009-ben kidolgozott Kormányprogramot országosan ,
felélesszük és azt Szeged Város által nyújtott gondoskodás, mintájára állami szinten is visszahozzuk,
a nyugdíjasokra fordított figyelem újraéledjen kormány szinten!!

Gyerekeink nagy örömmel látják, hogy idős korunkban „nyuggerként” jól érezzük magunkat a barátok
között, a jó közösségekben!! Ahol tudnak és szükséges ott segítenek bennünket mindennapi
életünkre figyelve.

A hőn szeretett Szegedünk történelmét, építészeti, régi és új kincseit tematikus sétáink során , az
egészséges életmód szem előtt tartásával 10.000 lépésben ismerjük meg újból és újból.!!

Célunk, hogy rajtunk, nyugdíjasokon keresztül minél többen ismerjék meg Szeged történelmi múltját,
Büszkék vagyunk arra a hatalmas fejlődésre amelyet, szegény hányatott sorsú városunk a háború
majd a rendszerváltás után elért , a saját eredményei, a lakosság munkája, az UNIO-s támogatások
jó felhasználása és a lakosai saját munkája révén elért

Mi, „nyuggerek” még ahhoz a generációhoz tartozunk, akiknek a panel lakások birtokba, tulajdonba
vétele volt életünk gyönyörű életszakasza. Bennük a lakótelepi, vidám, fiatal éveinket élhettünk. A
rendszerváltás sikere után az UNIOS támogatások elnyerése révén 2007-től a jó
kormányprogramnak és önkormányzatunk támogatásának köszönhetően a panel felújítás hasznos és
környezet-pénztárca spóroló akcióinak örültünk!! A világválság után ezt az állampolgároknak nyújtott
kiváló segítséget, az államon keresztül jövő UNIOS pénzeket leállította a 2010 után regnáló
kormány!!!

Mi „panelprolik” (de már a gyerekeink is panelban születtek) azt fogjuk megvalósítani
képviselőinken keresztül, hogy újból támogassa az aktuális kormány a „panel” programot UNIOS
pénzből a teljes költséget!!

Ezt a szép korúak, szép életét bemutató gondolatsort , a több, mint 10 000 szegedi nyugdíjasnak
egy kis csoportja a „10 000 lépés az egészségünkért programunk” a DÓM tér Panteonjában tett
sétánk és nagyjaink, történelmünk felidézése után vetettük papírra.

A Szegedi Idősek Közösségi Központja (Senior Center) honlapján Klubjaink nyilvántartása

Most 2.000 lépést tettünk meg, de folytatjuk .

Legközelebb a természetben sétálunk, sportosan.

A töltés oldalon elgyalogolunk a legújabb (2010-ben kész volt) Szeged belvárosát a nagy kamion és
autóforgalomtól mentesítő, gyönyörű sodrony Hidunkhoz, a Móra Hídhoz, amelyen megy az
autópálya Makó-Nagylak felé. Majd a Tápéi csárdában az elvesztett kalóriáinkat pótoljuk!!

Együtt egészségesen, szeretetben, barátságban!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük